Ezek a napok, melyek előttünk állnak, a hagyományos gondolkodásmód úgy tartja számon őket, mint a félelmetes napokat. Ezek közül is a legelső az Év Feje , azaz héberül, Ros Hasana, a zsidó újév.

Az emberi élet értékét adó idő ezekben a napokban mintha lelassulna. A sors kereke újabb fordulatot vehet. A teremtett ember újabb lehetőséget kap. Lehetőséget arra, hogy bocsánatot kérjen környezetétől, a még emlékezetünkben élő hibákért, vagy azokért a tetteinkért, amivel bár megbántottunk valakit, de ez nekünk fel sem tűnt. Fejet kell, hogy hajtsunk a Világ Alkotója előtt, aki lehetőséget biztosít valamennyiünk számára, hogy a jót a rossztól elválasszuk.

Utolsó sorban pedig saját magunktól. Erre azért van szükség, mert a túlhajszolt világunk nagyon gyakran olyan feladatok elé állít minket, melyeket teljesíteni csak úgy lehet, hogyha emberségünk egy-egy szilánkját magunk mögött hagyjuk. Ezek azok az órák, amikor végig kell, hogy gondoljuk az elmúlt éven át kígyózó utunkat, s ezeket a szikrákat, melyekről úgy érezzük, hogy akár a saját kezünkkel kellett kitépnünk magunkból, újra fel kell fedezzük, táplálnunk kell őket, hogy megint egészek lehessünk. S ha a következő esztendőben is válaszút elé kerülünk, képesek legyünk helyes döntést hozni, jót cselekedni.

Mindig lebegjen a szemünk előtt, hogy tenni a jót, odafigyelni a másikra, segíteni neki és támogatni őt olyan, mintha magunknak tennénk ezeket az értékeket. Egy meleg mosoly, mely a figyelmünkről biztosítja szomszédunkat, ismerőst vagy ismeretlent, egy erős híd oszlopait fogja képezni. Egy olyan építménynek az alapja lesz ez, mely ember és ember közötti szövetség alapját jelképezi az ókortól napjainkig.

Az elmúlt korok talmudikus mesterei az életbölcsességet gyakran egy-egy történet végkicsengéseképp szándékoztak átadni nekünk, a kései generációknak. Ezek közül az egyiket elevenítem fel.

Képzeljük el a farkast, aki úgy határoz, hogy többet nem fog húst enni. (Persze vegetáriánus farkassal még nem találkoztunk, nem összeegyeztethető a farkas életmódjával.) De kér minket a hagyományos szöveg, hogy fogadjuk el ezt az alaptézist, hogy valaki képes megváltozni; s úgy folytatja a történet, hogy a farkas elhatározza, hogy erről az elhatározásáról másnak is számot ad. Felkeres egy rabbit, s a rabbi előtt akarja az ő elhatározását megerősíteni, előtte akar fogadalmat tenni. A farkas hosszú útra indul, elhagyja az otthonát, ami oly ismerős volt számára, s egy teljesen ismeretlen világba kerül, ahol sok viszontagság után megtalálja a keresett rabbit. Persze a rabbi először nem érti, hogy mit akar a farkas, de idővel megérti, s elfogadja a farkas döntését. Miután az ordas teljesítette a maga felé kiszabott penzumot, elhagyja az ismeretlen világot, s hazatér az otthont adó erdőségekbe. Igen-igen hosszú utat tett meg, s amikor egy patakhoz ér, a víznél éppen ott iszik egy bárány; s mikor főszereplőnk ezt észreveszi, rögtön belécsap a farkaséhség, s elkiáltja magát: - Halacska menekülj, mert különben megeszlek. (A zsidó hagyomány szerint a hal nem számít húsnak.) Szegény báránykánk felnéz, nem igazán érti, hogy miről beszél a farkas, és iszik tovább. Ekkor a mi loncsos, bozontos, bundás jószágunk elmosolyodik, s elkiáltja magát még egyszer: - Én figyelmeztettelek halacska, s most hamm, megeszlek. S így is történik, szegény báránykát meg is eszi.

A bölcsesség, amit magunkra kell vennünk e több évezred távlatából átívelő tanításból, hogy a megtérés, a hibáink megismerése és belátása magában semmit nem ér; csak és kizárólag jó cselekedetekkel lehet embernek maradni. Jól tudjuk, hogy a gyakorlat és az elmélet eltér egymástól. Azt is tudjuk, hogy a spiritualitás, a szakralitás, és a teremtett anyag eltérnek egymástól. Mégis vannak ezen fogalmaknak találkozási pontjaik, együttállásaik. S ezek nem mások, mint amiről a talmudikus történet szól.

Az elkövetkező napokban az Alföldi Régió valamennyi közössége Bajától Hatvanig imádkozni fog. Imádkozni magunkért, családunkért, a városunkért, az országunkért. Azért hogy legyen jövőnk, asziréj hatikva - mert valamennyien a remény foglyai vagyunk.

Leshana tová, umetuká ve hatima tova - kívánok boldog új évet, ami legyen édes, és jó pecsételést!

2010. szeptember 8.

Róna Tamás rabbi